Milyen problémákat idézhet elő a nem megfelelő mennyiségű és összetételű folyadékbevitel?

A napi kielégítő folyadékbevitel semleges hőmérsékleti tartományban (24 °C) 25 ml testtömeg kilogrammonként. Ez leegyszerűsítve egy 60 kg-os embernél 1,5 litert, míg 80 kg esetén 2 litert jelent. A hőmérséklet emelkedése testfelülettől függően 1 °C-onként 3-5 ml-rel emeli a folyadék beviteli igényt. Nem megfelelő bevitel esetén dehidratáció (vízvesztés, kiszáradás) alakulhat ki.

A kevés folyadékbevitel két módon is fokozza a vesekőképződés veszélyét. Egyrészt a vizeletben nő a kalcium és az oxalát koncentrációja, másrészt a lassult vizeletáramlás következtében a kicsiny kristályok fokozott mértékben képesek a megtapadásra.

Számos klinikai adat igazolja, hogy alacsony folyadékbevitel mellett gyakrabban képződik kő, ugyanakkor a folyadékfogyasztás növelésével az újabb kő kialakulásának gyakorisága jelentősen csökkenthető. A vesekőképződés megelőzésére tehát javasolt napi 2-3 liter folyadék fogyasztása egész napra elosztva, vagyis az éjszakai órákban történő ivás is.

A folyadékbevitelnél kisebb, de nem elhanyagolható jelentőségű annak összetétele is. Ebből a szempontból napjainkban a legnagyobb veszélyt a magas foszforsav tartalmú üdítők fogyasztása jelenti, ezért ezek kerülése javasolt. Már heti 1 liter rendszeres ivása esetén észrevehetően nő a vesekő gyakorisága, amelyet a savterhelés miatti kalcium- és húgysavürítés fokozódása, valamint a citrátürítés csökkenése magyarázhat. Leginkább a tiszta ásványvíz fogyasztása ajánlott.

A legújabb kutatások szerint összefüggés van az elhízás és az elégtelen vízbevitel között. A méreganyagok egy része – mivel nem tud teljes mértékben kiürülni – a test zsírszöveteiben halmozódik fel. A test az „elzsírosodással” a további vízveszteségnek is próbálja útját állni, a sejtek körül kialakuló koleszterinben gazdag réteget egyfajta szigetelőanyagként használja fel.

A megfelelő mennyiségű víz fogyasztása kedvező hatással van a vér sűrűségére és a vérnyomásra. Az alacsony folyadékbevitel eredményeként kialakuló sűrűbb, tapadósabb vér növeli az agyvérzés és a szívbetegség kockázatát. Hematokritnak nevezik azt a laboratóriumi mértékegységet, ami részben meghatározza a vér sűrűségét. A vérben lévő vörösvérsejtek számát tükrözi, és általában párhuzamos a hemoglobinszinttel. Az 50%-kal nagyobb hematokritérték megkétszerezi a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának esélyét a férfiaknál, a nőknél pedig négyszeresére emeli a kockázatot. Ha valaki nem iszik elég vizet, emelkedik a hematokrit szintje és így megnő a szívrohamok és agyvérzések esélye. Ugyancsak a vízhiány okozza a vörösvérsejtek dehidratációját, így kevésbé rugalmassá válnak és nagyobb a hajlamuk a rögképződésre.

A cukorbetegség is összefügg a vér nyúlós, sűrű voltával. Ahogy a vércukorszintet mind jobban uraljuk, úgy múlik el a nyúlóssága. A nem irányított és ellenőrzött vércukorszint – részben a dehidratáció miatt – az egyén vérét fokozottabb nyúlósságra hajlamosíthatja. Amikor a vércukor felszökik, a vesék cukrot vesztenek, és a cukor vizet visz magával. A vér besűrűsödésének kérdése a cukorbetegeknél különösen aggasztó, mert a vér besűrűsödése szerepet játszhat a cukorbetegséggel összefüggő vese- és idegkárosodásban.

Úgy tűnik, hogy a vér besűrűsödése a magas vérnyomásban is szerepet játszik. A lakosság körében végzett tanulmányok szerint, minél magasabb valakinek a vérnyomása, annál inkább hajlamos a vére a besűrűsödésre. Ha valaki csökkenteni tudja a hematokritot, a vérnyomása is csökkenni fog. Ez pedig további haszonnal jár: az alacsony vérnyomás és a kisebb vérsűrűség nagymértékben hozzájárul az agyvérzés veszélyének csökkenéséhez.

A vízivásnak még más előnyei is vannak. Édesanyánk nem hiába mondta, hogy jót tesz a vesénknek és húgyhólyagunknak, bár ő még nemigen tudta, hogy ezzel megelőzhető az epehólyag megbetegedése. Tanulmányok sokasága igazolja, hogy a bőséges vízfogyasztás felhígítja az epét (az epehólyagban), és így jelentősen csökkenti a kőképződés esélyeit. Igen bölcs dolog lenne, ha a túlsúlyosak, vagy akiknél az epekő úgymond „családi vonás”, netán akik éppen epehólyag-betegségben szenvednek, fontolóra vennék a nagyobb mennyiségű víz fogyasztását.

forrás: szentkiralyi.hu